| Az orgona metszése |
|
|
|
|
Az orgona legtöbbször metszés nélkül is szépen virágzik, de metszéssel elérhetjük, hogy még nagyobb, még szebb illatos virágokat hozzon. Lássuk hogyan... Az orgona virágai két, egymással V-alakot bezáró hajtáson nőnek. A hajtások végén lévő, előző évben kifejlődött két egymással ellentétes irányba álló csúcsrügyből nyílnak ki tavasszal a virágok. Ezek a csúcsrügyek vegyes rügyek, tehát a virágzás után innen indul a hajtások növekedése is. Ebből adódóan a következő évben is egy V alakban elágazó hajtáspárt kapunk és így tovább minden évben.
Ha tavasszal a rügyfakadás előtt a V-alakú hajtáspár egyik tagját 3-4 rügyre visszametszük csak az egyik hajtás fog virágozni, de az azonban sokkal nagyobb virágokat fog hozni, míg a levágott hajtáson meghagyott rügyekből kifejlődik 2 hajtás melyek közül következő évben megint egyet 2-3 rügyre visszavágunk, a másikat hagyjuk virágozni.
Ha ezt a metszést évről évre ismételjük, a bokor növekedését is visszafogjuk és ugyan kevesebb, de sokkal nagyobb virágbugákat kapunk minden évben. Hasonlóan metszhetjük a labdarózsát is (Viburnum lantana). |








